For a better experience please change your browser to CHROME, FIREFOX, OPERA or Internet Explorer.
A pornó megváltozott

A pornó megváltozott

A pornó megváltozott

A pornóipar, a szexfilm gyártás ma egyre kevesebbet termel, és az is jellegében eltér attól, amilyen a fénykorában volt. A legvirágzóbb a videó-magnó korában volt, később ezt a szerepet a DVD vette át, mára már a HD filmek a legfelkapottabbak, hiszen ez többször annyit mutat meg a filmből, mint egy VHS kazetta.

Az internet lenyelte a pornóipart is, hiszen a kiadványoknak a jelentős része már nem a boltokba kerül, hanem a netről lehet letölteni, miután az ember kifizette annak az árát. Ez talán diszkrétebb is mint egy boltban válogatni és megvenni a kiszemelt darabot.
De ennél azért jóval összetettebb a helyzet. Mára gyakorlatilag mindenki számára elérhető a digitális technika, a fényképezőgép, és a kamera, – nem is akármilyen minőségben, – ami a pornó kedvelői számár nyilvánvaló tényként jelenik meg, hogy nem megveszik a mások által készített filmeket, hanem megcsinálják a saját kollekciójukat. Aki már próbálta, az tudja, hogy ennek a változatnak van egy olyan összetevője, ami a bolti termékben nincs, mégpedig annak az izgalma, amiként elkészül, van aki csak saját magát, saját szórakoztatására, de vannak olyanok is, akik a párjukkal közösen, illetve egymás szórakoztatására készítenek ilyen filmeket fotókat.

amatőr szex filmezés
Az amatőr pornó előnye, hogy nem kell stáb és technika, nincs költség, nincs rezsi, gyakorlatilag ingyen van.

És itt jön képbe az internet, mert ha már elkészült a mű, akkor azt sokan szívesen megosztják másokkal is, aminek az oka, részben az élvezet, részben pedig az, hogy ezzel elég szép jövedelemre is számítani lehet.
Ha most e sorokat olvasod, akkor téged is érdekel ez a téma, ezért feltételezem, hogy jártál már olyan szex oldalakon, ahol képek és videók vannak megosztva, így láthattad, hogy a szex, ma már nagy hányadban nem a “profiktól” kerül eléd, hanem az “amatőröktől”, és ebbe az amatőr szexvilágba, a pornóipar is szívesen teszi be a saját kereskedelmi alkotásait, így próbálva meg felszínen maradni.
amatőr szex filmezés
A megosztásnak az egyik oka az, hogy azok, akik életében a szex fontos szerepet játszik, (valójában mindenkinél, de vannak, akik ezt nem a nyilvánosság előtt teszik) azok szívesen megismerkednek hozzájuk hasonló beállítottságú emberekkel. Ez részben a közösségbe tartozás iránti igény is lehet, de sok esetben az ilyen közösségben mindig tanul valamit az ember, ami a saját életében is hasznos lehet.
Sok szex oldalon kínálják fel a lehetőséget, hogy a saját képeidet vagy videóidat, közzéteheted úgy is, hogy csak azok nézhessék meg, akik fizetnek neked érte, amiből neked szép kis zsebpénz is összejöhet, de esetenként a magyar jövedelem viszonyokat alapul véve, akár biztos megélhetést is jelenthet.
Vannak olyan oldalak is, amik hétköznapi emberek által publikált anyagokat tesznek közzé, amit nem láthatsz, csak akkor ha megfizeted a belépő díjat, de akkor aztán minden a tiéd lehet.
Szóval az a pornó ami régen volt már nem ugyan az, hisz a kereslet és a kínálat alapvetően megváltozott, de a lények ma is ugyan az mint mindig, felizgulni és felizgatni másokat.
Ha szeretnél többet megtudni, hogy miként lehet így pénz keresni, akkor írj, és megbeszéljük.
Ha szeretnél egy szeximádó közösség tagja lenni, akkor katt ide!
További nedves napot.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Keresés a Szex Index Oldalon

Szex Index Blog Arhívum

Szex Index Blog Kategória

Top